Valamikor a "puha" kommunizmusban születtem. A kék nyakkendő még felkerült rám (nem mintha tudtam volna, hogy mit jelent), a piros már nem. A kapott sípon rajta voltak a morzejelek, ezt legalább megtanultam. A "kommunista" szóról szerintem fogalmam sem volt, zsidó, náci, ezek sem voltak érzelmi töltetű kifejezések. Ünnepnapokon a piros-fehér-zöld mellett ott lobogott a vörös zászló is , de igazából nem sokat jelentett. Március 15.én emlékeztünk Petőfire és társaira, hősöknek gondoltuk őket, akik a gonosz elnyomók ellen küzdöttek, mert azok meg akarták mondani, hogy mit csináljanak. Így lett a piros-fehér-zöld a kicsit a szabadság színvilága. Mivel szabadok akarunk lenni, részben a miénk is volt.
Aztán később megtudtuk, hogy hosszabb is volt a magyar történelem, voltak hatalmas nagy bukások, rengeteg ostoba cselekedet. Voltak tévutak, és voltak idők, mikor összefogott mindenki mindenkivel. Ettől a zászló nem lett kevesebb, csak más. Emberi. Ha valamit jelentett, hát azt, hogy ez az ország is emberekből áll. Mivel emberek vagyunk, újfent a miénk volt.
Aztán jött egy változás. 2002.-ben kimondták, hogy csak azok a magyarok, akik a fideszre szavaznak, nekik van joguk kokárdát húzni. Mentek is a fordított kokárdások (soha nem tanuljuk meg, hogy a piros van befele...) voksot adni, mindenki hozott még egy embert, hiába, sokan voltak, de nem elegen. Hirtelen hazaárulók lettünk. Pécsre kiírták, hogy Moszkva, hisz MSZP-s nyert. A kokárda már nem azt jelentette, hogy Petőfi jó gyerek volt, hanem, hogy "ÉN vagyok Petőfi, mert Viktorra szavaztam". Mi nem viktorra szavaztunk, le is tettük, fene se akarja, hogy összekeverjék Azokkal. . Más hordta, mutatva, hogy ettől különb nálunk. Az igazság az, hogy mástól nem is tudna...
Aztán teltek az évek, a hónapok, és a zászló sem kerülhette el a sorsát. Fent lobogott, ha futballhuligánok TV-székházat ostromoltak, fent lobogott, ha harminc darab hatvanéves kétezerhat biztonságos távlatából akart jelentkezni az ötvenhatos barikádokra, (ezek ráadásul rendszerváltó erőnek érezték magukat egy százhetvenezer fős városban), és fent lobogott, ha éppen zsidóztak, kommunistáztak minket szorgalmasan, oly sokszor hangsúlyozva, hogy mi nem vagyunk magyarok. A zászló, ami sokaknak az összetartozást jelentette, most a kirekesztés jelképévévé vált. Mikor a köztörvényes bűnözőket sorra engedték szabadon, míg a rendőrök ki-be jártak a bíróságra mert próbálták végezni a dolgukat, végül már tankot is büntetlenül lehetett lopni, kiderült, hogy elértünk a lejtő utolsó szakaszának elejére. A zászló engedély lett. Engedély, hogy aki alatta van, bármit megtehessen, hisz magyar, és mint ilyen, felsőbbrendű. Mindenki más zsidó, cigány, legjobb esetben is megtévesztett, tehát nincsenek jogai. És politikusaink egy része boldogan vállalta morfolódott szerepét. Hirtelen minden öltönyös pacák, aki tücsköt-bogarat összehordott azért, hogy ne kelljen álláshirdetésekkel bajlódnia, egyből Petőfi lett vagy Kossuth, esetleg mindez egy személyben. Ha tojást dobáltak, ha kivédték, ha valaki mellett, vagy ellen tüntettek, minden rögtön '48-as időket lepipáló forradalommá vált. És március 15-én az emberek, ahelyett, hogy az utcára mentek volna ünnepelni, menekültek a városokból. És a zászló itt már bajt jelentett.
Nekem már több éve undort okoz az egykor tisztelt trikolór. Ha meglátom, legalizált hülyeségre, tautológiára, hazugságra számíthatok, elnyomásra, és kirekesztésre. A szabadság egykori jelképe azok jelképévé vált, akik meg akrják mondani, mit csináljak, mit gondoljak, higgyek. És Viktor (Budaházy-félék segédletével ) négy év alatt elérte, amit az oroszoknak negyven alatt sem sikerült: megutáltuk, (és most már) félünk ettől a zászlótól. Ezúton is gratulálok.
Persze sokan vannak, akiknek a zászló most is azt jelenti, mint rég. Ők talán a legnagyobb vesztesei ennek az egésznek. Hisz a szélsőséges hülyék egyből maguk közül valónak gondolják őket, mások pedig gyanakvással tekintenek feléjük. Őszinte sajnálatom mellett azonban mégis úgy érzem, kicsit ők is hibásak. Nekem soha nem volt olyan fontos a zászló, jól megvagyok nélküle, de akinek hitvallást, hovatartozást, bármit jelent, nem kellett volna végignéznie, mivé lesz a jelképe. Apró hiba, nem bűn, de a következményét viselni kell.
Persze sokan vannak, akiknek a zászló most is azt jelenti, mint rég. Ők talán a legnagyobb vesztesei ennek az egésznek. Hisz a szélsőséges hülyék egyből maguk közül valónak gondolják őket, mások pedig gyanakvással tekintenek feléjük. Őszinte sajnálatom mellett azonban mégis úgy érzem, kicsit ők is hibásak. Nekem soha nem volt olyan fontos a zászló, jól megvagyok nélküle, de akinek hitvallást, hovatartozást, bármit jelent, nem kellett volna végignéznie, mivé lesz a jelképe. Apró hiba, nem bűn, de a következményét viselni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése