Sziasztok, ez egy facebook bejegyzés volt anno. GOndoltam, kimásolom, mielőtt elveszne az idővonal tengerében
Csak mert nem írnám oda minden poszt alá..
Franciaország. Hírek, számok, képek. Valószerűtlen. Talán fel sem fogtam. És hogy nézem a több száz kommentet, „ugyehogyugye” kinyilatkoztatást, szerintem Közületek se sokan. Aki csípőből, nappal szemben is azonnal saját politikai ideológiáit szórja a világba –esetenként undorítóan boldog mosollyal az arcán- az hétszentség, hogy nem.
Obama/Putyin/Merkel/orbán/gyurcsány/migránsok/zsidók/arabok/bárki… miért ez az első, ami bevillan? Miért kell úgy viselkedni, mint egy seggfej politikus, aki még az ablakon kieső szomszédból is azonnal ideológiai tőkét akar kovácsolni? Kell, fognak róla beszélni (…)de szerintem fontosabb lenne megérteni valamit.
Emberek voltak. Olyanok, mint Te vagy én. Elindultak az éjszakába, és fél óra múlva a barátjuk testét húzták a rohadt utcán remélve, hogy nem halt meg. Valaki az életét tervezte, ma azt hallgatja egy orvostól, nem állhat többé lábra, vagy hogy szokja meg, az a tartály lesz a WC-je az oldalán. Ez a hír. A lány, aki tegnap jó bulit kívánt a pasijának, ma üvöltve bőg a szobában, minden egyes percben azt remélve, hogy felébred, vagy valahogy kiderül, nem igaz az egész. Ez történt. Egy örökre üres szék az asztalnál, egy kollégiumi ágy ahonnan nem jön többé nevetés, ez történt. Senkit nem érdekelnek ideológiák, jobb vagy baloldal, csak vissza akarja kapni, akit szeret. Szerintem
.
Tudjátok, szerintem a vérnek a koncertterem padlóján nincs hazája. Fájdalma, szenvedése van. Ahogy a ravaszt húzó ujjnak sincs bőrszíne, csak embertelensége.
