Stadion margójára

Namármost, csak mert nem tudom szó nélkül hagyni -már csak ilyen vagyok-.

Cikk: http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20140417-riport-a-felcsuti-puskas-arena-sajtobejarasarol.html

Olvasom a kommenteket, jobb-bal, hülye-értelmes, anyázós-békés, míg mindenki jól egymásnak nem esik. Üdvözlünk magyarországon (sic, direkt van.. azt a nagybetűt ki kell érdemelni, Nemecsek jóval kevesebbért elvesztette). Hét akkor jöjjön az én véleményem.

Kezdeném. Noha nem vagyok sportoló -Dirt MTB-vel amatőrködöm, csak, hogy mozogjak kicsit-, elsőként ismerem el: A sport jó dolog. Rengeteg dolgot ad embernek, társadalomnak egyaránt. Megtanít, hogy kihozd magadból a maximumot, kulturált, egyenlő körülmények között mérheted össze tudásos/erőd másokkal, sokaknak életcélt, példaképet ad, és összehozza az embereket. Néha jobban, mint hinnénk. Számomra pozitív döbbenet volt, mikor a PVSK valamelyik Final Four meccse után a külföldi és a magyar szurkolók ölelgették, lapogatták egymást. Egy kemény, tisztességes, és mindenekelőtt jó meccset láttunk, ahol mindenki kihozott magából mindent, így a vereség sem volt szégyenletes, a szurkolók megtöltötték Pécs teljes főterét, mégsem kezdett el senki verekedni, törni/zúzni, akármi. Nem kellett a dühüket kiadni, mert kaptak valamit. Ott értettem meg, hogy politika ide vagy oda, a Zene és Sport lesz az, ami lebontja a falakat, hidakat ver emberek közt, és segít elindulni valami jó felé. A nagy talány, hogy hogyan legyünk valaminek a részei úgy, hogy közben önmagunk maradjunk, itt megoldott. Szóval, -válság ide vagy oda- elismerem, szükség van arra, hogy támogassuk a sportot.

És itt jön a kérdés: Sport a foci mai formája? Sőt, ha már a felcsúti pályáról van szó, szűkítsünk: Sport a magyar foci mai formája? Lássuk mi igaz rá, azok közül, amivel a fent a sportot jellemeztem.

Kihozd magadból a maximumot. Na ne már! A pályán ténfergésért vagyonokat zsebrevágó játékosokról beszélünk? Akik anno nem járnak edzésre -mert kifáradnak-, és .. eh, nem sorolom. Legfeljebb a szurkolók hoznak ki sok mindent magukból -meg a stadionból/buszokból/vonatokból-, csak hogy legyen valami izgalom ebben az egészben.

Kulturált. Azt hiszem ez nem igényel különösebb kifejtést. Már csak a politikai összefonódást adjuk hozzá, és kész a koktél: TV-székház „legyen a Fradi nb1-es, vagy skinhead zenekarok a kültéri focibulin, ahova egyébként zsidózás miatt száműzték a „rajongókat”

Egyenlő körülmények: Igen/Nem/Talán, legfőképpen: nem tudom. Ehhez sokkal komolyabb rálátásra lenne szükségem. Az a tény, hogy felcsút ellen nem lehetett kibontani a „Puskás” feliratú molinót, nyilván már újfent politika lenne, ahogyan a magyar-szovjet válogatott „küzdelme” is, bár ez utóbbi még lehet, hogy ismétlődni fog...

Életcél? Sokaknak az, tagadhatatlan. Viszont amikor a fél hónapja focizó gyerek már a labda helyett csak a majd megvásárolandó Ferrari-ról tud beszélni, (apu sok embert ismer, majd segít, így lesz nagy focista), amikor egy focistát onnan lehet megismerni, hogy falig ér az arca (és cipő alá a tehetsége), kérdés, hogy hogyan akarjuk elérni a célunkat? Mert ha nem munkával, gyakorlással, szorgalommal, akkor ott valami sántít.. és sánta focista.... csak hatmillát kap havonta.

Összehozza az embereket: Kategorikus nem. Sőt. Szétszedi őket. -időnként a személyeket is- A magyar foci egyelőre csak néhány köztörvényes bűnözőt tudott kisebb csoportokba terelni, ahol egymást óvhatják, védhetik, falazhatnak, és erkölcsi támogatással a hátuk mögött még nagyobb állatságokat tehetnek.

Sablon, de: a magyar foci -mint sport- nem létezik. Szép volt az Aranycsapat, de annak már sok éve. -nem mellesleg Puskás, ha minden igaz, munka után gyakorolt estig a grundon- . A jelenlegi focistáink leginkább vicclapokban jelennek meg, nemzetközi szinten biztos kiesőnek számítanak, nemzetközi sajtóba legfeljebb hat-nyolcgólos vereséggel tudnak kerülni, ráadásul vállalhatatlan mentalitásukat a jelenlegi intézkedések egyre inkább erősítik. A lelátók üresek, a határon véget ér a kétharmad, így más országokkal szemben legfeljebb a sértődött boxzsák szerepe juthat.

Viszont a magyar foci, mint társadalmi jelenség, létezik. Dunarekesztő mennyiségű sörhasú apuka ül kikopott foteljában a TV előtt (vagy lent a kocsmában), nosztalgiázva a harminc évvel és negyven kilóval korábbi önmagán, harsányan fitogtatva hozzáértését valamint azon meggyőzését, hogy ő ennél jobban csinálja -ami azt illeti lassan eljutunk oda, hogy ez igaz is lesz-. És mivel imádatukat a valóság semmivel sem támasztja alá, így egy nagyon kézenfekvő megoldást találnak: Vallássá teszik a focit. Igen, a foci egy vallás. OK -okozati összefüggéseknek nem kell megfelelni (nem is tudna) helyette dogmái, tabui vannak. Vakhitért cserébe fensőbbségérézést hovatartozást ad, a kétkedőket pedig isten haragja és Bicó Gyuri nyaklevese sújtja, (utóbbi természetesen csak ideális körülmények között). Emlékezetes, mikor a felsőoktatás leépítése miatt kialakult vitában valaki megemlítette, hogy stadionok helyett egyetemekre is lehetne költeni, az intelligenciadús válasz az volt, hogy el a kezekkel a stadionoktól, örülj, hogy nem verjük szét a kib**tt romkocsmádat. Ez kérem kisközösségi újkori keresztes hadjárat, jellemzően hatvan IQ-s kategóriával, avítt megfelelője: Megtérítünk... vagy megdöglesz a családoddal együtt.

A magyar labdarúgás voltaképp szociális tükörkép. A régmúlt fényében sütkérező, értelem nélküli, átláthatatlan szerkezet, nulla teljesítménnyel, fanatikus hívekkel, velük szemben a józan gondolkodókkal, akik szerint dőreség elvonni minden erőforrást a -nem ritkán világszínvonalú – valódi sportolóktól, közöttük hatalmas apátiába süllyedt tömeg dolgozik fizet, és igyekszik magára zárni az ablakot. Felettük láthatatlan papság, bőségben, hatalomban, boldogan. Pozícióik helyezkedés, ármány, alakoskodás eredményei, nem szorgalom, tudás, tehetség kombinációjából születtek. Számukra nincsenek egyenlő küzdelmek, nem létezik tisztelet, gerinc. Viszont nem is ismerhetik a veríték árán szerzet győzelem ízét, azt a pillanatot, amikor az ember azt mondja: megcsináltam. Számukra ez nem fontos. Nem sportolók.